Gyakran kérdezik tőlem, hogy jó-e az, ha magunk közé vesszük a gyermekünket, ha éjjel felsír, vagy mitévők legyünk ha az éjszakai szoptatás után nincs már erőnk visszavinni a babát a saját szobájába? Mit csináljunk, ha az éjszakai megébredés után nehezen alszik vissza, vagy az esti lefekvésnél tör ki keserves sírásban, ha a sokadik mese után végül ki merünk settenkedni a szobájából. Hagyjuk-e sírni, ringassuk-e órákig vagy aludjunk-e a gyerekkel a mi vagy az ő szobájában? Mi a helyes megoldás?

Nos, a szülőknek is megnyugtató, ha tudják, nincsenek kőbe vésett szabályok, se mindenki számára bevált receptek. Minden megoldás jó, ha az figyelembe veszi a gyermek és a saját igényeinket is.

A nehéz elalvás vagy éjszakai megébredés természetes dolog, ne gondoljuk azt, hogy a mi bosszantásunkra sír a gyerek. Az okára kell rájöjjünk: amikor még pici a baba sűrűn megéhezik, később elkezd fogzani, az igen fájdalmas tud lenni.

Majd 6-9 hónapos kor között jelenik meg az úgynevezett szeparációs szorongás, amikor ha a fontos és jól ismert felnőtt magára hagyja a gyereket az szorongást vált ki, ezért jóval gyakrabban sír az édesanyja után.

2-3 éves kor körül jelentkeznek a félelmek a sötéttől, mesebeli lényektől, stb. Óvodás és kisiskolás korban a napi élmények lehetnek olyan izgatóak, amik megnehezíthetik az alvást. Tehát mindig van ok, amiért a kisgyermek megnyugtatásra, anyai közelségre vágyik. Ilyenkor ne hagyjuk sírni, mert akkor azt tanulja meg, hogy hiába szólok, hiába kérek segítséget, nem érdemes, mert senki se reagál rá. Ha ez gyakran előfordul, akkor megrendül az ősbizalom, ami a későbbi lelki fejlődésére is negatívan hat.

Tehát a megnyugtatás, szülői jelenlét nagyon fontos az elalvásnál és az éjjeli megébredéseknél. Hogy ez milyen formában történik, arról azt mondanám, hogy mindenki jöjjön rá maga, hogy mi neki és a családjának a legkényelmesebb. Akár a saját ágyunkba vesszük a kicsit, akár egy kiságyat teszünk be a szobánkba neki, vagy mi magunk megyünk át a gyerekszobába megnyugtatni a gyermekünket, az mind jó megoldás. Nyugodtan bízzunk az ösztöneinkben ilyenkor. A lényeg, hogy a szülők olyan megoldást keressenek, ami hosszú távon mindkettőjüknek elfogadható és kényelmes.

Az is megnyugtató lehet, ha tudjuk, hogy döntéseinket nem egy életre hozzuk. Most az együtt alvás a kényelmes és ha majd kényelmetlenné válik számomra a kicsi jelenléte a hálóban, akkor változtatok. Persze jó ha tudjuk, hogy az átszoktatás nem fog menni egyik pillanatról a másikra, fokozatosan és türelmesen kell ehhez is hozzáállni. A következetesség viszont mindig meghozza az eredményt.

Kisiskolás korra már elvárható a külön szobában alvás. Ebben az életkorban viszont már meg tudjuk magyarázni, hogy miért is szeretnénk, ha a saját szobájában aludna és esetleg együtt rendezhetünk be neki egy olyan alvó kuckót, amiben egyedül is szívesen álomra hajtja majd a fejét. Az éjszakai látogatásokra a nehezebb időszakokban (betegség, rossz álom, változások: költözés, kistestvér érkezése stb.) továbbra is számítsunk, ilyenkor valóban szükség van a szülői megnyugtatásra, az általuk nyújtott biztonságra.

Ha több testvér van jó megoldás lehet a gyermekek közös szobában való altatása. Gyakran ez is elég megnyugtató a számukra. Itt is azt kell szem előtt tartani, hogy addig tartsuk fenn ezt az állapotot, amíg ez mindannyiuknak megfelel. Ha bármelyikükben felmerül az igény a külön szobában alvásra (és van erre lehetőség), akkor bizony ezt is el kell fogadni a többieknek.

Türelem, röpke 5-10-15 év múlva visszakapjuk a nyugodt éjszakákat:)