Te mit tennél akkor, ha felbukkanna az a bizonyos harmadik?

Elkezdenéd szidni a felmenőit? Feltételeznéd, hogy előre megfontolt szándékkal rombol szét egy családot, szakítja el szerető apjuktól a gyermekeidet? Vagy meg lennél győződve róla, hogy csakis boszorkánysággal csábíthatta el a párodat az eddig tökéletesen működő kapcsolatotokból?

Pedig hölgyeim van egy rossz hírem: az a házasság, amelybe beférkőzhet az a bizonyos harmadik, az valószínűleg közel sem volt olyan harmonikus, kiegyensúlyozott és tökéletes, mint ahogy azt eddig gondoltuk. Mert ha az lett volna, akkor esélye sem lett volna annak a harmadiknak szétrombolni azt. És ha már ez megtörténhetett, annak közel sem ő volt az oka. Csakis mi ketten, akik benne vagyunk a párkapcsolatban.

Érdemes ilyenkor elgondolkodni azon, hogy vajon mit nem sikerült megadnom a páromnak, amiért most kikacsingat a kapcsolatból, amit most valahol máshol próbál megszerezni magának? Legyen az figyelem, idő, szex, gondoskodás, bármi. És a legjobb, ha nem csak próbáljuk kitalálni, hogy mi is lehet az, hanem egyenesen rá is kérdezünk. Leülünk és megbeszéljük. Hol rontottuk el? Igen, így többes számban. Mert ennek sosem egy ember az oka, abból bizony mindketten kivettük a részünket, hogy a kapcsolatunk idáig jutott. Hogy nem figyeltünk egymásra, hogy elrobogott mellettünk az élet, amíg mi a karrierünkkel, a gyerekekkel, a háztartással vagy bármi mással voltunk elfoglalva.

És ha a beszélgetés során úgy érezzük, hogy van még esélyünk az újrakezdésre, hogy van még tartalék a kapcsolatunkban, akkor javaslom, hogy egyezzünk meg egy feltételben: nem beszélünk arról, ami korábban történt. Nem hánytorgatjuk fel a múltat! Ebben benne van a bosszúról való lemondás is. Nem keressük a bűnöst és lemondunk az ártatlanságról. Gondoljuk át jól, hogy menni fog-e. Ha nem, akkor jobb, ha szétválnak az útjaink.